Májfa 2005. – Tour of a new trees

(a lent megnevezett becenevek és személynevek fiktívek, ha bárki magára ismer, az pusztán véletlen, vagy csak a képzelet játéka)

2005. április 30-a egy békés és kellemes szombati napnak indult, de senki sem gondolta volna, hogy milyen dolgok fognak történni az elkövetkezendő órákban . . . . .

Csend van, békés csend. Csicsergő madarak. Kék ég, fehér felhőkkel (vagy fordítva? á mindegy). De ekkor elkövetkezett az az idő amitől a természet már 1 éve tart, és nem ok nélkül . . . . .

Délután 4 órakor már gyülekezett a helyi hímnemű ifjúság az óvodával szemközti füves területen, ahol általában a búcsúkat szokták tartani. Hatalmas parti volt készülőben!

Ebben az évben az 1987-ben születettek állítottak központi fát (mivel mindig azok állítanak, akik abban az évben töltik be 18-dik életévüket).

Én is ezek közé az emberek közé tartozom, azért gondoltam, hogy adjuk meg a módját a bulinak, s jó előre beszereztem egy tálca söritalt. Miután leértem a tett helyszínére konstatáltam, hogy ásószerszámok (amikkel a fának gödröt ásunk ugye – a szerk. – hehe ez jól hangzik, szerk….) elég gyér létszámban vannak jelen. Többen vontak kérdőre, hogy nekem is kellett volna vinnem valami eszközt, de én a malátakoktélos dobozokra mutatva jeleztem, hogy az én reszortom az alkoholisztikus üdítőitalokig terjedt ki. Erre a jeles alkalomra két igen szelíd, jólnevelt és rendes osztálytársamat is meghívtam. Feri és Krisz nagyon jól érezte magát, bár az általuk hozott 8 doboz sör gyorsan (kb. 2 perc alatt) elfogyott. Hát igen, az alaphangulat . . . . .

Lassacskán érkeztek az emberek s már a létszám szempontjából erősen súroltuk a 40 fős álomhatárt. Igen, igen, a létszám az álomhatárt, a takarítónő meg az őrület határát . . . – na asszem ezt inkább hagyjuk. Cokk traktorjának pótkocsiján mindenki általános elképedésére és meghökkenésére több üveg vörösbort és kólát fedeztünk fel. Egy eddig ismeretlen italkombinációt kreáltak ebből a két alapanyagból, amit ki tudja milyen indíttatásból, de vadásznak neveztek el. Ebből az alkoholmentes folyadékból több üvegnyi elfogyott a fárasztó ásási munka során.

Az ekkor még létező Öreg Malom Vendégfogadó (öreg majom ….tanya) felöl 2 darab igen érdekesen felöltözött, tapasztaltabb társaim szerint kétes erkölcsű leányzó mendegélt a kocsma és a bolt (értsd: bót) felé. Páran meg is kiabálták őket, csupa kedves és érdeklődő hozzászólás kereszttüzében. Ilyenek voltak például:

- hééjjjj, te mennyi má’ eggy menet hő?

- na mi a (cenzúrázva: férfi nemi szerv) teeee?

Bár ezek a nőnemű élőlények nem válaszoltak, visszafelé így is hasonlóan kedves mondatokat kaptak a jelenlévő - az ittasság határától még messze lévő (kb. 1,5 másodpercre) - úriemberektől.

Maga az ásási munka viszont nem volt egyszerű! Jó keresztesi szokás szerint a tavalyi fa bentmaradt csonkját kellett először kioperálni a földből, majd az üreget a megfelelőre mélyíteni. A csonk kivétele egy külön művészet volt. Annak ellenére, hogy ástunk, nemcsak lapát, ásó és csákány, hanem fejsze, balta, lyukfúró (ladakormánnyal felszerelve – hogy azt minek hozták?!) is részt vett az ásásban. Hát ekkora ökörmunkát még a világ nem látott! Jól képzett kínai munkásokat alkalmaztunk (akiket a lábuknál fogva lógatnak a gödörbe, s egy kis vödörrel szedik a földet, majd azt feladják a fentieknek) a gödör megfelelő méretre való mélyítéséhez. Ehhez a nemes feladathoz szükséges homokozóvödröket és homokozólapátokat Töki biztosította saját készletéből, de természetesen őt érte az a megtiszteltetés is, hogy az első kínaimunkás lehetett. Kínaimunkás feladatkörbe több önként jelentkező is akad, mint például Csibi és Binya, akik önként vállalták a munka eme nehéz szakaszának elvégzését. Senki sem kényszerítette őket. Annyira. Főleg a Binyát. No comment.

A gödör elkészültével kivonult a kommandó az újhegyi úton az erdőbe. Az előőrs már korábban kiment, s megkezdte a munkálatokat, mire a főerők megérkeztek már ütemes csattogás, kiabálás (inkább ordibálás, üvöltözés) fogadta őket. Pár perc pihenő – és itóka – után nekiláttunk a kanadai favágókat is megszégyenítő ütemű és méretű munkálatokba. A fák úgy „jöttek” elő a bozótosból és a leglehetetlenebb helyekről, hogy követni is nehéz volt, hogy melyik kié (lesz).

De jó keresztesi buli lévén, mindig akad egy kis homokszem, ami a gépezetbe kerül. Az első ilyen homokszem a rendőrség megjelenése volt. A bejelentés szerint mi zaklattunk az Újhegyben élő kisebbségieket, amiből persze egy szó sem volt igaz, legfeljebb a nagy hangoskodás zavarhatta őket – mert ha mi egyszer zaklatunk, abban nincs köszönet. Tehát a karhatalom megérkezése után azonnal leállította a folyamatban lévő vadászkeverést és felszólította az erdőben tartózkodókat, hogy azonnal jöjjenek ki. Mire vagy 30-an kimentek, de vagy egy tucat ember köztük mi is, bent maradtunk a szerszámokkal, meg 10 doboz sörrel. A rendőrbácsik az ökológiai pusztítást megfigyelték, s feltették az azóta is legérdekesebb kérdést:

-         Mi folyik itt, szervezett fakitermelés???

Miután kiderült a fakitermelés oka, s tisztázódott minden félreértés, a fakabátok elmentek. Folytatódhatott a szervezett természetkárosítás. Osztálytársaim nagyon jól bírták a gyűrődést, csupán Ferit hajtotta meg egy kicsit a bor, de amúgy semmi komoly. A végére mindketten többedmagukkal kellemesen elfáradtak az igencsak nehéz üvegek emelgetésétől (később többen is izomlázra panaszkodtak torkuk és felkarjuk tájékáról. Jelezni kellene a fogyasztóvédelemnek, hogy a mai üvegek súlyuknál fogva alkalmatlanok ivásra, szinte lehúzzák az ember kezét!).

Feri már egy adott jókedv birtokában, egy általa szimpatikus fát puskának nevezett el, s azzal kommandósat játszott. Egyszer kicsit el is tévedt, ezért meg kellett keresnem a nagyon világos és áttekinthető erdőben, este fél 10-kor töknagyonsötétségbe’.

Központi fának egy megfelelő formával és magassággal rendelkező fát választottak ki. Általában a központi fának éjfélre állnia kellene, vagy legalábbis jó lenne, ha állna, de mi még este 10-kor még kint voltunk az erdőben. Pontosabban, még akkor a központi fa még félig sem volt kivágva. Már nagyon sötét volt, senki nem látott semmit, elfogyott az összes innivaló, egyszóval eluralkodótt a PÁNIK!!!

[nagyon frankón tudok ám fogalmazni, most ismerd el!]

A Feri lepisálta a Krisz bokáját.

De még mindig ment a favágás, szerény számításaim szerint nagyjából 16 fa került kivágásra, van aki ennél többet, van aki kevesebbet mond. De ez teljesen mindegy, mivel a 2006-os májfaállíátás favágási szakaszában még találtunk előző évi fákat gondosan elrejtve a bozótban „majd csak jó lesz valamire” jelszóval, gondolom. Végsősoron a küldetés ezen része teljesítve volt. Szerintem.

A Krisz lepislogta a Feri térdét.

A központi fa úgy 11 óra után ért le végső „nyughelyére”. Osztálytársaim fáradtan, de mégis frissen gyalog indultak neki hajnali fél 1-kor a Székesfehérvár felé vezető 8 km-es útnak (a gyengébb idegzetű olvasók kedvéért megemlítem, hogy a Pótkerékben megálltak enni, majd épségben hazaértek mindketten hajnali fél négyig. Feri Öreghegyre, Krisz pedig a Rákóczi útra).

A központi fa végül hajnali 3 óra körül állt fel. Addigra már szerte a faluban régen felálltak a lányos házakhoz állított „kisfák” is. (úgy-ahogy)

Összességében egy hatalmas buli volt, talán egyik legjobb májfaállításom, bár a 2006-os sem volt rossz, de ez jobban sikerült. Viszont emlékezzünk meg Cokk pótkocsijáról is, ami a fahordás egyik áldozatává vált. R.I.P. pótkocsi!

Ne szomorkodjon senki, ugyanis egy újkori találmány, (dakota nevén a hegesztő) életre keltette, így még sok bevetésre készülhet fel az a bádoghalmaz.

Többet nem írok, mert lusták lesztek elolvasni.

Maximális tisztelettel: (na ez katasztrófa, hogy ezt honnan szedtem)

Predator